Üzleti utak, Kiállítások, Vietnam -ban

Üzleteljünk Vietnam -ban! De, hogyan?

Néhány elrettentő tény bevezetőként

A térség, amivel a Yourdestination ázsiai részlege foglalkozik : az ASEAN országok, kiegészítve a szervezethez később, különleges szerződésekkel kapcsolódó Kína, Japán és Dél-Korea. Ez nem egy kis terület és gazdasági hatalom. Ma már egy igazán jól szabályozott, kb. 2.5 milliárd fős szilárd belső piaccal és nagyon szigorú „gazdasági határzárral” rendelkező szövetség, amely a világ GDP-jének jelentős részét adja.

Az ő nézőpontjukból Európa egy kis, furcsa és zavaros távoli világ, Számukra a mi szokásaink, politikai, gazdasági és kereskedelmi módszereink, emberi viselkedésünk ugyanolyan idegen, mint nekünk az ő ázsiai viselkedésük.

Ráadásul ez egy zárt világ. A résztvevő országok már rég rájöttek arra, hogy nem szabad hosszú távon bízni a "fehérember"-ben. A térség gazdasága, belső piaca egyre erősödik, ezért igyekszik azt elzárni a külső hatásoktól.  Ez a törekvés egyenlőre sikeresnek látszik.  Csak azt a terméket, céget engedik be a szabályozott belső piacra, ami és aki közcetlen hasznot hajthat nekik. És mindig csak az ő irányításuk mellett.

Vietnam: üzleti út, konferencia, kiállítás, üzlet szervezés, üzlet vezetés Vietnam -ban.Vietnam esetében ez egy kicsit még bonyolultabb... A hosszú francia függőség és az azt követő szörnyű háborús korszak, a jelenlegi politikai berendezkedés megszilárdulása és az erős gazdasági fejlődés következtében itt tényleg minden előfordulhat.  Ismét előtérbe került a hagyományos üzleti viselkedés és módszer. Ezt azonban sokszor elfedi a "modern" látszat és a nyugati típusú rövidtávú profit hajhászás. Ezért aztán nem könnyű egy üzleti megbeszélésen kitalálni, miről is van szó, mit akar a Vietnam -i partner. Ha ez nem megy, nem  számíthatunk komolyabb sikerre.

A Vietnam folytonosan fejlődő és változó piacaira bejutni, jó és tartós kapcsolatokat kiépíteni és hosszú távon is gyümölcsöző üzletet vezetni számunkra elég nehéz. Egyszerűen nem ismerjük, nem tudunk az ő elvárásaik szerint „viselkedni”, működni. Ez a legfőbb oka annak, hogy igen kevés, jól működő üzleti kapcsolat alakult ki az ASEAN és az európai, (különösen a magyar) vállalkozások között.

Van rá megoldásunk ezekre a problémákra. Megszervezzük és megszerezzük az ön számára a Vietnam -i piacot. Segítünk a piackutatásban, a Vietnam -i partnerek megtalálásában, üzlete beindításában és folyamatos helyszíni képviseletében. ... Részletek, információk, ajánlataink itt:

ÜZLETI UTAK VIETNAMBAN

Comments are closed.